Despre noi - Red Sevens 777

RedSevens777

A társaságot két üzletember alapította 2007-ben. Rövid időn belül együttes erővel sikerült a céget magas szolgáltatási színvonalra emelni és sikeressé tenniük. Az első termeket Nagyváradon nyitották meg, majd ezt több is követte Románia nagyvárosaiban: Aradon, Temesváron, Kolozsváron és Iasi-ban. Az említett városokban az elmúlt időszakban a szerencsejáték piac meghatározó szereplőivé váltunk. Jelenleg Románia szerte 35 játéktermet üzemeltetünk, amelyek közül 3 Deluxe prémium terem.

Cégünk mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy partnereit körültekintően válassza meg, így kiépítve erős együttműködést a szerencsejáték piac meghatározó szolgáltató vállalataival. Büszkék vagyunk arra, hogy partnereink között tudhatjuk a legjelentősebb nemzetközi vállalatokat, úgy mint Alfastreet Gaming, Austrian Gaming Industries, Casino Technology, Euro Games Technology, International Game Technology, Novomatic és Merkur Gaming.
A RedSevens777 termeket működtető társaság több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik a szerencsejáték üzemeltetés terén, és büszkék vagyunk arra, hogy a termeinkben jól kiképzett, mindig a vendégek igényeit szem előtt tartó, kedves személyzet áll a játékosok szolgálatában.

Nagy hangsúlyt fektetünk továbbá a játéktermeink belső kialakítására, hogy játékosaink hangulatos, igényes környezetben szórakozhassanak a nap 24 órájában, heti hét nap. A termeinkben a legmodernebb és legnépszerűbb játékgépek, valamint egy több szintes jackpot rendszer szolgálja a játékosok magas színvonalú játékélményét.
Változatos promócióink további értékes nyereményeket kínálnak, amelyekről mindig az adott termekben értesülhetnek játékosaink.

RedSevens777 Deluxe

A Deluxe prémium játéktermek nyitásának ötlete nem csak abból fakadt, hogy a cégcsoportnak egy új fejlődési irányt adjon, sokkal inkább egy új, prémium játékterem kategória létrehozását tűzték ki célul a tulajdonosok.

Az első Deluxe játéktermünk 2013-ban nyitotta meg kapuit Nagyvárad központjának sétálóutcáján.

Maga az elnevezés („Deluxe”) is a termek belső kialakítására és hangulatára utal. A nagyváradi első Deluxe játékterem 54 játékgéppel és egy 8 személyes rulett asztallal, a legújabb Deluxe terem 37 játékgéppel, és egy 8 személyes rulettel várja játékosait.

A Deluxe játéktermek nem csak a gondosan válogatott játékgép parkkal és a kifinomult belsőépítészettel tűnnek ki a versenytársak közül, de a kedves és képzett személyzet is a még színvonalasabb játékélményt szolgálja.

VIP klub

Játékosinknak lehetőségük van regisztrálni a RedSevens VIP programba. A VIP kártyával értékes pontokat gyűjthetnek, amelyekkel részt vehetnek promóciós kampányainkban, amelyek kizárólag a VIP játékosainknak szólnak.

A VIP tagság megszerzéséhez ki kell tölteni regisztrációs formanyomtatványunkat az alapvető személyes adataival. A VIP kártya egy egyedi sorszámot tartalmaz és a kártya a lehető legrövidebb időn belül kiállításra kerül.
A VIP kártya átvétele után megnyílik a lehetőség a VIP vendégeknek számára szervezett kedvezményes kampányokban való részvételre. A legtöbb kampányban a kártyát a játékgépeken erre kialakított helyre kell behelyezni/hozzáérinteni, amely minden slot típusú játékgépen és ruletten megtalálható, és ettől a perctől elkezdhetik gyűjteni a pontokat. A játék során összegyűjtött pontokkal játékosaink részt vehetnek a szabályzatban meghatározott promócióban és eséllyel indulnak az értékes nyereményekért.

Hitvallásunk

A vállalatunk alapelve, hogy a vendég mindig az első helyen van. A RedSevens777 munkatársai nap azért dolgoznak, hogy ez minden szinten teljesülhessen.
Működésünkben kiemelt fontossággal bír továbbá a felelős szerencsejáték szervezés, melynek során a legfontosabb szempont, amit szem előtt tartunk, a fiatalkorúak védelme.